OKTATÓVIDEÓKON a számítógép használat tudás!
Tanulj, ismételj, alapozz kezdőtől, ECDL-en át, haladóig mindent komplett VIDEÓTANFOLYAMOKON! 2 ingyen minitanfolyam, sok letöltés!
Most: "A reális árak fesztiválja!"
Vidd haza a TUDÁST VIDEÓTANFOLYAMOKON! SZINKRON KKT Nagy Ferenc 30-228-3074 szinkronsuli@t-online.hu


Jeshua Letters/ Jézus levelek
könyv folytatásokban


(Szerző Jayem, akiről minden kiderül majd.
A fordító én vagyok, Nagy Ferenc, a lányom, fiam, pár barátom néha besegít, lektorál.)

Ez egy világszenzáció lehetne, és egy teljesen új világnézet hajnala, ahol az "egoisztikus tudatosság" átalakul vagy inkább VISSZAALAKUL
az eredeti valóságossá és megtudjuk, átérezzük végre,
KIK VAGYUNK VALÓJÁBAN...

Az ajánlót az az Alan Cohen írta, aki pld. "A Csodák tanítása könnyedén"-t.

1. Bevezető ajánló:
Írta: Alen Cohen

Elhinnéd,  ha maga Isten szólna hozzád?

Elképesztőnek találom, hogy az összes világvallást olyan emberek közvetítéseire alapozzuk, akikhez maga Isten beszélt, mégis amikor manapság egyik kortársunk bejelenti, hogy valóban a Szellem szavai „íródtak a szívébe”, hajlamosak vagyunk megkér dőjelezni a szavahihetőségét, vagy azon tűnődünk, hogy nem-e egy 60-as évekből itt ragadt drogossal van dolgunk.

Jézus azt mondta, senki nem lehet próféta a saját hazájában. Én azt hiszem, ez többnyire igaz a próféták földi életútjára, életidejére is, hiszen a nagy művészeket, zeneszerzőket általában Isten igazi küldötteit, bármely közvetítőit sokszor csak a haláluk után értékeltük, értékeljük igazán.

Mennyire inkább elfogadjuk az igazságot térben és időben minél távolabbról!
Ahogy Szent Ágoston kérte az Urat, "Adj Isteni lelki életet, de még ne azonnal!

Abraham Heschel Isten az ember keresésében című egyik legjelentősebb könyvében is olvashatunk erről.

A Nagy Forrás mindig olyan emberek felé fordul, akiket a félelem helyett a Szeretet szelleme éltet. És áldottak azok, akik hajlandók meghallgatni a béke tanításait és bátran és bizalommal átadni, közvetíteni ezeket az inspirációikat a világ felé. Vajon elég sokan bíztunk és bízunk e gyógyítások hangjában, tetteinkkel is megtisztelve ajándékaikat?

Jayem egy ilyen ember.
Megnyílt egy magasabb síkról jövő iránymutatás befogadására és a kapott kinyilatkoztatásokat és tapasztalatokat másokkal megosztható formában közre tudta adni. Így a kapott közlések bizonyára mindnyájunknak szólnak.

A Jeshua szavaival kapcsolatos mély felfedezésem lényege, a kapott leckékben megtestesülő mérhetetlen szelídség, bölcsesség és tisztaság. Jeshua a mély együttérzés, erő és megalkuvást nem ismerő szándék tanítója, segít, hogy felfedezzük azokat az illúziókat, amelyek megkötnek bennünket a valóság felismerésében, és így meggyógyulhassunk. Azt tanácsolja nekünk, "Ne az üdvösséget kérdd! Inkább kérdd azt, hogy felébredj minden olyan hitből, amely valaha is elválasztott Istentől."

Jeshua tanítása a valódi szellemi fejlődés legfontosabb elemét testesíti meg: a gyakorlatiasságot. A Szentlélek útmutatása mindig azonnali, használható és hatékony. Bármely spirituális tanács csak annyira értékes, amennyire élhető is, és Jeshua tiszteletben tartja az élet szépségét, akár egy éppen spirituális felébredő számára szükséges ez.

„A megvilágosodásod felé vezető úton a pillanatról pillanatra megjelenő tapasztalásaid " mind olyan megerősítések, melyek a legfájdalmasabb élethelyzeteidet is Isten ajándékaivá változtatják. Jeshua azt is tanácsolja nekünk, hogy hagyjuk, engedjük meg  ezeknek az ajándékoknak, hogy megnyissák az ajtót a gyógyulás életerői előtt, fölé emelve minket a korlátozott hiedelmeinken, még azon a tévhitünkön is, hogy mi a jó vagy a rossz számunkra. „Az út egyszerű, és erőfeszítés mentes. Mert az erőfeszítésből a te világod származik, nem az enyémből "

Röviden, Jeshua egy mesteri tanító, aki szelíd egyensúlyban tartja az értelem és a szív bölcsességét. Szinte betűnként átvehetnénk a tanítást és meditációinkba foglalhatnánk, mint a gyógyulásunkhoz vezető bejáratokat.
Jeshua bizonyítja, hogy az egyszerűség és a mesteri tudás között nincs ellentmondás, nincs különbség. Egyek azok.

Van még e könyv ajándékai között egy olyan is, ami még mélyebben megkedveltette velem ezt a művet:
Jayem őszinte vallomása a saját személyes belső átéléseiről, ennek folyamatáról, ahogyan elkezdődött és folytatódott ennek a tanításnak az „átvétele”.

Meghívott bennünket, hogy vele együtt kövessük végig egy olyan ember útját, aki megküzd hagyományos szerepével a világban, és az igazsággal folyamatosan átitatva felülemelkedik azon.

A „ki vagyok én” ismétlődő kérdésével kellett szüntelenül birkóznia.
Végig követhetjük a küzdelmét a korai kétségek és a félénkség időszakától egészen addig, amikorra eltelik annak a fontos szerepének tudatával, ami már messze túlmutat a saját emberi egóján.

A Jesua Letters-nek ez az eleme különösen megrázó, hiszen Jayem mindnyájunkat képvisel, ahogy saját utunk szerint mi is megnyithatjuk magunkat a Szellem csatornái és szolgálói számára.

Van egy része a Tudatunknak, mely talán meglepődik, ha Isten éppen minket választ ki egy adott küldetés végrehajtására, beteljesítésére.
Lehet sosem kaptunk ihletett szavakat, vagy sosem tanítottak nekünk filozófiai, metafizikai elméleteket, de mindannyian azt választottuk, hogy a magunk sajátos módján, szerepében fényt, világosságot hozzunk a világba. Ez az utunk lehet zene, tánc, bármely művészet vagy éppen anyaság.

A forma nem olyan fontos, mint az a tény, hogy van egy ajándék, amely mindegyikünknek megadatott, hogy hoznunk kell, de ennek a kulcs eleme a közvetítési hajlandóságunk és az az erő és látókör, amellyel ezt a világnak bemutatjuk, közvetítjük..

Azt javaslom, hogy ezt a fontos könyvet inkább egyfajta Neked kényelmes meditációval, meditációs hozzáállással közelítsd meg, de semmiképpen ne valamiféle a logikai vizsgálattal.
Itt igazából a „Lélek nagy logikájával” találkozunk, ami egyáltalán nem korlátozódik a racionális megértésre.

A Szellem sokkal inkább a belső, érző tudásunkhoz szól. Kapunk itt egyfajta költészetet is, amit úgyszintén nem hagyhatunk figyelmen kívül.
Képzeld azt, hogy Jeshua közvetlenül hozzád szól, és így megtalálod az üzenetét.
Hagyd, hogy a Jeshua levelek ihletet adjanak neked ahhoz, hogy végül a Te szellemed edényévé is válhassanak.

Jeshua valószínűleg egyetértene abban, hogy elegendő tanulónk van már, és itt az idő több igazi mester megjelenése számára.

Ennek a könyvnek nem célja, hogy függőségeket hozzon létre külső dolgoktól, személyektől, hanem hogy befelé fordulva önmagunkban találjuk meg a keresett mestert,.

Áldásom hát Jayemre, megköszönve a becses és nemes ajándékokat és áldásom Rád is, azt kívánva, hogy befogadhasd az itt kapott nagy igazságokat.

A.Cohen.


2. Bevezetés a könyv szerzőjétől (Jayem-től)

Egy pillanattal ezelőtt, amikor befejeztem e könyv utolsó mondatát, hirtelen egy emlékkép villant fel bennem. Olyan világosan és akkora erővel, hogy nem csak a képet láttam, hanem éreztem a szagokat és átéltem az érzéseket is.

Öt éves körüli lehettem, amikor anyám elvitt egy esti istentiszteletre.
Minden ablakban gyertyák, varázslatos fényük átvilágít az ólomüvegen is és messze fölöttem tovatűnik a csúcsos boltív homályában.
Kemény fapadokon ülünk, amik óriási távolságból húzódónak látszanak, végül a szőnyegezett padlóban folytatódnak, mely végén egy aranyszínű szegélyű, fehér, finom vászonnal borított oltár van. Az oltáron két gyertyatartó egy-egy arany kereszttel. Hátul az oltártól a mennyezetig hózódó hatalmas kereszt.

Valamit érzek.
Anyámhoz fordulva mondom:” Itt van, anyu!”
Ő, anélkül, hogy elfordulna a bibliája olvasásától, megkérdezi: „Ki van itt, Drágám?”
„Krisztus”, válaszolom magabiztosan
Ő megfordul és rám néz: „Nem, Drágám, ő nem Krisztus. Ő a pap, akit látsz.”
De én semmiféle papot nem látok.
„Nem, anyu, Krisztus van itt!” Mondom újra kitartóan, és kicsit hangosabban, hogy az anyám túloldalán ülő ember is rám pillant majd anyámra, mindketten elmosolyodnak és csendre intenek, mindjárt kezdődik az istentisztelet.

Meglepődve válik világossá előttem, hogy senki más nem láthatta Őt, így először én is kételkedni kezdtem. De akkor mi volt ez az érzés?

Később, mikor már tudtam olvasni, gyakran zseblámpát csempésztem az ágyamba, és amikor már biztos voltam benne, hogy mindenki alszik, elővettem a bibliámat, úgy próbáltam olvasni, hogy ne vehessék észre a fényt és küszködtem az ellentmondásokkal, melyek az olvasott Jézusi szavak, kijelentések érzései (amik ugyanazok voltak, mint amiket azon az egyházi estén kaptam) és amelyek mindenki más Jézus magyarázatai okozta érzéseim között feszültek.

Akkoriban sokat imádkoztam, hiszen azt tanították, hogy Isten válaszol az imáinkra. De akkor már biztos voltam abban, hogy ez nálam nem így van.

Fokozatosan egyre frusztráltabb lettem. Ahogy telt az idő, egyre jobban megértettem, hogy kisebbségben vagyok.

Valójában, ahogy a világi látóköröm bővült, nyilvánvaló lett számomra, hogy a legtöbb ember valójában mit sem törődik ezekkel a dolgokkal. Vagy túlságosan elfoglaltak voltak ahhoz, hogy ilyesmikkel törődjenek, vagy teljesen biztosak voltak abban, hogy Krisztus a Mennyben Isten jobbján ül és kész. Én is csak az élményem pillanatára emlékeztem, de aztán elfelejtettem ezt az érzést, ahogy további életutam drámájába süllyedtem, mint mindenki más.

De a kérdés soha nem tűnt el igazán.

Évek múlva újra megjelent, én pedig intenzíven kutatni kezdtem és tanulmányoztam a filozófia ágait, az összehasonlító vallási tanulmányokat, közben felfedeztem a Zen fennkölten egyszerű bölcsességét és különösen a jóga és a meditációk mély betekintő és átalakító hatásait. Ezekben, úgy tűnt, az a bizonyos érzésem is nem hogy megértésre talált, de ténylegesen elmélyült és kifinomult.

Sok időt töltöttem ilyesmivel, először mindig lelkesen, aztán önfegyelmezett időszakok következtek, és arra is nagyon figyeltem, hogy kerüljem ezt a témát, minden olyan figyelem elterelési formát bevetve, amiket ti is jól ismertek.

Mégis, a keleti szellemiség iránti szeretetem továbbra is folytatódott, bár így az évek során egyre messzebb kerültem attól, hogy bármit is tehetnék a  hagyományos Kereszténységért .

A Jeshua Letters-t az az egyszerű tény teszi tehát még jelentőségteljesebbé, hogy a befogadott lény egyértelműen a történeti Jézusként azonosítja magát

Az olvasó nézőpontjától függően ezekben a levelekben lehetnek alapvető, radikális, talán még fenyegető közlések is.
De amiben én biztos vagyok, hogy a gyerekkori imáimra válaszoltak.

Valójában immár világos, hogy az én egész életem nem más, mint e Válasz egy Szolgálója, türelmesen kívül-belül megmutatva azokat a helyeket, ahol nem Krisztus lakozik bennem, ugyanakkor gyöngéd óvatossággal vezet rá, hogy meghalljam a Mester szavát, aki segít megérteni az ötéves önmagam érzéseit.

Az én felébredésem útja nem igazán különbözik a tiedétől.  Valójában azért jöttem, hogy meglásd, a te utad ugyanaz, mint az enyém.
Hogy tudd, az „élet”-nek nevezett nagy misztériumban való részvételünk a maga szent intimitásában egy és ugyanaz.

Bár a felszínen az életünk nagyon különbözőnek tűnik, de nagyon mélyre érve lényegében már megkülönböztethetetlen. Így tehát a látszólag különálló utazások teljes, nyíltszívű megosztása mindnyájunkat közelebb hozhat a keresett Válaszhoz, tekintet nélkül a kérdésfeltevés módjára.

A Jeshua Letters megosztása révén, ha csak egyetlen olvasó is akad, akinek világosabbá válik az útja vagy csak arra kényszerül, hogy alapkérdéseket tegyen fel egy új útra lépve, akkor az idő, amit e könyv írására fordítottam, már bőven megérte.

A Fény áldjon meg saját utadon!

Jayem

 

I. fejezet
1. rész (I/1.)

A fordító előzetese:
Ebben a részben megismerkedünk hősünkkel, e könyv írójával, Marc-kal és jó barátjával, Kendrával, aki feltehetően egy idősebb Hölgy, Marc-ot régen és jól ismeri, de többet egyelőre nem tudunk róla.
Egy nehezen induló beszélgetésükben Marc kénytelen-kelletlen elmeséli Kendrának, hogy aznap reggel a rendszeres reggeli meditációja után furcsa dolgok történtek vele és átélte azt az érzést, amit többen ismernek valamilyen szinten, és ami minden ember vágya lehetne, ha igazán ismerné. (Tolle, Adyshanti,, stb jól ismerik, de talán Te is, ahogy jómagam is bepillantottam már ebbe. Lásd külön leírásban később! Most ismerd meg Jayem leírását!)

Majd végül Kendra folyamatos unszolására kiböki a vele történtek legvégét is, hogy igen, a 20. század Amerikájában megjelent  neki egy alak, akinek a nevét mindenki ismeri, Jeshua, elterjedtebb nevén Jézus volt az, beszélt hozzá, és üzenetet hozott.

Az  utolsó ilyen, hitelesnek tűnő Jézus megjelenés Saullal, későbbi nevén Pál Apostollal történt, amit az Újszövetségből ismerünk. Vajon ez hiteles? Igaz lehet? (És ne feledjük tehát ez 1987-ben történt, és ez az ember, John Mac Hammer(Jayem) ma is él és tanít.)
És vajon hogy reagál erre Kendra és főleg hogyan fogadja ezt hősünk, Marc?
Ez a következő részből(I/2) fog kiderülni.

Most ismerj meg egy szép meditációs leírást, a „Mennyország” érzését, és egy 20. századi Jézus megjelenést! Nem semmi! És talán tűnődj el, nem ez az érzés-e az igazi énünk érzete?

És egyáltalán igaz lehet ez az egész? Vagy azt mondod, amit hősünk is még nagyon sokáig gondolt róla?  Lehet, csak képzelgés az egész? Megpróbáljuk kinyomozni Talán számodra is kiderül, várd meg a továbbiakat!

 

Minden és mindenki
csak egyetlen okból van itt:
hogy ráébredjen az igazságra
és újra hazatérjen.


1987. július 20

 

„Jól vagy?” kérdezi Kendra

„Huh?”
Egy pillanatra hátrafordulok, ránézek, majd gyorsan vissza.

„Igen, jól”.
Motyogom ímmel-ámmal, miközben a kanapéba süppedve felteszem a lábam a fonott ládácskára, ami kis kávézóasztalként is szolgál.

Kendra kezébe veszi a csészéjét és előrehajolva nyugtalanul kortyolgatja, majd megáll a kezében a csésze.

„Biztos, hogy jól vagy?”

Nem akarok erről beszélni, de igaza van. Nem, tényleg nem vagyok jól. Egész nap zavart vagyok. Nem örülök, de a televíziózás sem fog segíteni. A technika nálam ilyenkor is, mint mindig, úgyis csődöt mond.

„, Ma reggel –uh- egy érdekes spirituális élményem volt. Azt hiszem, ez aggaszt egy kicsit.”

„Kicsi…it? Ez neked „kicsit? Igazából itt sem vagy mióta egy órával ezelőtt bejöttél ebbe a szobába.”

Leteszi a csészéjét, hátradőlve felém fordul, és csak néz rám. Tudom, most nem szabadulok.

Sóhajtok egyet, hagyom, hogy vállam ellazuljon, hadd jöjjenek azok a reggeli emlékek…

„Lássuk csak, Kendra!

Bekapcsolom a vasalót, amíg melegszik, felszaladok a konyhába bekapni a reggelimet. Egy kis gyümölcslé, joghurt, két tojás, egy csipetnyi vanília, egy nagy banán és két evőkanál „spirulina” étrend-kiegészítő. Be a keverőbe, megvan a kapcsolója is, hamar kész az egész, sötétzöldre kavarva.

’Ó. az életünk csodás gyönyörei!’, gondolom magamban. Néhány korty, és a gyönyör máris elillan.

Vissza a vasalóhoz! Még nem teljesen kész. Nos, addig megnézhetem minden a táskámban van-e. Iratok? Rendben. Szemüveg? Rendben. Toll? Rendben. Tuti minden? Mi maradt ki? Miért ragadok itt le mindig? Valami biztos kimaradt. Van egy szörnyeteg a táskámban, ami mindig elintézi, hogy valamit itthon hagyjak.

Vállat vonva bezárom és leteszem az aktatáskámat az előszobában. Ma veszélytelen, úgysem fogok túl közel kerülni senkihez, amikor beszélnem kell.

Végre a vasaló is kész, és néhány perc múlva már egy majdnem tökéletesen kivasalt ing van rajtam. Gombok begombolva, minden rendben, befordulok a hálószobába, hogy felvegyem a nyakkendőmet, amikor valami hirtelen történik velem.

A semmiből, minden nyilvánvaló olyan ok nélkül olyan hirtelen hatás ér, amit a meditációimban sem éreztem még soha. Egy hirtelen gondolat hatása ez, de olyan erős, hogy szó szerint ledermeszt.

Végül sikerül kicsit összeszedni magam, de először csak ennyi jut eszembe:

Ez abszurd. Ez lehetetlen, időm se volt, hogy elkerüljem.

Mindazonáltal „a gondolat” ott marad. (Ha egyáltalán „gondolatnak” nevezhetünk egy olyan érzést, amely eltölti az egész testet, ugyanakkor egy hang is kíséri, ami látszólag körülötted szól.)

Valójában ez a dolog, annyira erős és hatásos, hogy a szokásos teendőimet is azonnal összekavarja, így amint visszaérek a nappaliba, egyszerűen csak ledőlök a kanapéra.

A lábaim felett kipillantva az ablakon a Puget Sound vizein egy tankhajó halad lassan elhagyva a Vashon Island partjait.

„Valóban, ez abszurd.”

E „hirtelen jelenség” hangja bennem most már azért sokkal lágyabb, mintegy utolsó próbálkozásként, hogy a figyelmemet még megragadja.

Könnyedén, finoman, ritmikusan lélegezni kezdek. Kis idő múlva a szemeim is kezdenek lassan lecsukódni és egyre inkább tudatába kerülök az szikrázó, örvénylően felbukkant gondolatok sokaságának.

Először megdöbbentőnek tűnik, ahogy felidézem a pillanat kavargó érzéseit, amik közben más örvénylő gondolatokat is generálnak.

De lassacskán egyre több jelét fedezem fel egy olyan új, tartalom független látásmód és érzés megjelenésének, ami egyre mélyebben és mélyebben megnyugszik magában a tudatosságomban.

Aztán már egyre növekszik bennem a béke és a nyugalom érzése, mint mikor a tengerpartra kicsapódott hullámok szép lassan visszafolynak a hatalmas, nyugodt tengerbe. A gondolataim is egyre inkább lecsendesednek, míg végül a csend teljes lesz.  A lelkem nyugalma immár csendes, tiszta és üres.

Ahogyan a „Tudomány Istenei” a „meditációs élményt” a test élettani mechanizmusai relaxációs válaszának magyarázatára redukálják. úgy az enyhén szólva legkevésbé sem utal e legcsodálatosabb tapasztalat érzésére. Ez természetesebb a legtermészetesebbnél.

Tökéletes nyugalom, csend kezdődik, de nem a szokásos gondolatok újjászületéséhez. Az ürességből lágy arany-fény csillan át, mint egy parányi, fénylő csillag az éjszaka sötétjéből. Ez a fény aztán könnyedén, egyenletesen növekszik, tágul, és egyre tágul, közelebb és közelebb jön egészen addig, amíg teljes belső látásom eltelik vele, amíg teljes belső lényemet is elborítja, és nem marad semmi más, csak ez a Mennyei Fény.'

Kendra elbűvölten hallgatja az elbeszélésemet.

„Ez Az, Kendra. Tudom, elcsépelten hangzik, de Ez Az!”

Arcán némi tanácstalanság látszik, de nem szól semmit.

„Úgy értem, ez az a hely, ez az az érzés. Ha ebben az érzésben tudnék élni, ezen a helyen, akkor sehova nem kellene menni, semmire nem kellene törekedni, semmiként és sehol nem kellene létezni, vagy semmivé sem kellene válni. Van ennek így értelme ?”

Most meg vajon miért mosolyog? Miért ragyognak a szemei?

„Oh, Marc! ez csodálatos!’

Kendra kicsit ellágyul, aztán folytatja:

„Nagyon szerencsés vagy, tudod-e?”

Ez a mondata kicsit megdöbbent. Egy jó ideig csak bámulok rá.

„Szerencsés? Kendra…”

„Marc”-, szakít félbe, -„tudod hány ember szeretné megtapasztalni ezt az állapotot?  Te nagyon sok kultúra, filozófiai irányzat, vallás könyvtárnyi tudásával rendelkezel. Tudod azt is, hogy a szívükből szólva mindannyian más módon, de ugyanerről próbálnak beszélni, az ilyen tapasztalatokról.”

Nyilvánvalóan azért, mert a lényeg mindegyikükből hiányzott, viszem tovább magamban a gondolatot. Talán mert ezt én sem fedeztem fel tejesen, amikor az előbb megpróbáltam elmesélni a történteket.

Most azt veszem észre, hogy a lélegzetem kicsit gyorsulni kezd és egyre nagyobb a feszültség az állkapcsomban is.

Kendra hallgat, csak a tekintetével kérdezi, mitől ez a hirtelen izgatottság..

Nem is bírom tovább magamban tartani, megtöröm a csendet:

„Ez,… ez, uh, nos, ez még ennél is több volt!”


„Még több? Mi volt több ennél? Marc,” kérdezi szinte könyörögve, „mi több lehetett ennél?”

„Kendra”,
kis szünetet tartok, megfordulva ránézek,
„megígéred, hogy soha senkinek nem szólsz erről?”

„Soha többé nem mondhatsz nekem semmit, ha ezt most nem mondod végig!” – kiáltja Ő, ahogy szavaival szeretettel, de már nem olyan lágyan bökdösi a bordáimat.

Már másfelé nézek, de nem kívül, hanem inkább befelé figyelek, a mindig friss, élő elmémbe és abban a memóriámban kutatok tovább, melyben az ilyen fajta emlékezet létezhet bennem, és valahonnan tudom, hogy ez valahogy mindig kitisztul.

„Kinyitottam a szemem és egy éles fény láttam a látóterem közepén  A fény szívéből egy forma kezdett kialakulni, valakinek az alakja. Ahogy előtűnt, úgy látszott, valamilyen hosszú, fehér ragyogó ruhában van. Az alak közelebb jött hozzám, de valahogy végig azonos maradt azzal a Fénnyel amiből előjött.

Egyre könnyebb lett tovább beszélni erről, így megfordulok, és Kendrára nézve folytatom.

„Ahogy az alak egyre közelebb jött, hirtelen felismertem. Hiszen Ő a barátom, akit sok éve nem láttam, bár mindig körülöttem járt, akire ha rápillantok, kérdés és kétségek nélkül pontosan tudom, ki Ő. Bár most is olyan érzésem volt, hogy nem a fizikai szememmel látom őt. Mondd csak, van ennek értelme?

Kendra arcán látom a választ, a megértést, és elfogadást, így tudom folytatni.

„Ő egyre közelebb és közelebb jött, és ahogy nézett engem, én az öröm és melegség egyre növekvő energia hullámait éreztem. Úgy tűnt a szemeiből, hogy belém lát, átlát rajtam, és úgy éreztem, feloldódom abban a hihetetlenül békés tekintetében.”

Most már szünetet tartok, nem biztos, hogy folytatni szeretném, de Kendra nem hagyja annyiban. Leplezetlen kíváncsiságot látok rajta. Egy pillanatra most vizsgálgat is egy kicsit.

A fenébe! - mondom közben magamban- Most jól sarokba szorított! Már ismerem ezt a nézését. Úgysem fog békén hagyni, míg mindent el nem mondok.

„Mit volt még?”-

„Azt mondta bennem, vagyis nekem, hogy sejtem én azt.”

„És?” Most már azt se hagyja, hogy levegőt vegyek.
„Mit mondott?”

A vállam kicsit előregörbül, az állam a mellkasomra ejtem:
„Azt mondta egy üzenetét akarja átadni nekem. És a munkájáról. amit csinál, vagy ilyesmiről van szó.”

„És?”

Hogy lehet ilyen könyörtelen!

És miért küzdök én itt ezzel? Kendra mindig velem volt. Mikor „fent” voltam, aztán mikor „lent”, akkor is. Még a legmélyebb mélypontjaimban is. Jobban ismer, mint bárki,- lehet még jobban, mint én magamat-, és így is szeret engem! Ha ez nem egy csoda, akkor nincsenek is csodák.

De a pokolba is! Ő még sem az FBI!

Aztán csak kibököm a történetem végét is.

„Azt mondta, ismerem őt, az életét is, uh…., és megmondta a nevét.”

Halkan folytatom.
”Ez egy olyan név és élet, ami úgy tűnik, az egész világon a mai napig rejtély.”

„Micsodaaa?!”
Nos, ha próbára akartad tenni a türelmemet, mondhatom, most aztán sikerült!”

„Jó, jó. Azt mondta, úgy ismerem őt, mint Jeshua.”

„Úgy érted, Jeshua volt!? Akit mindannyian Jézusként ismerünk!?”

„Igen, Ő Jeshua volt.”

I/2. rész

Most ettől Kendra még inkább belelelkesedik:
"Nos, és mit mondott még? Mi az üzenete? Ó, Marc , ez csodálatosabb, mint gondoltam!  Mit fog tenni, mikor...?

„Elég!”  Kezemet is felemelve csendre intem.

 

 

„Ugyan mi ebben olyan csodálatos? Kendra, itt egyszerűen az történt, hogy egy szép békés meditációm közepén egyszercsak előállt egy lény, mellesleg bejelentette, hogy Jeshua, azaz Jézus a neve és hogy kapok tőle néhány üzenetet, nos, a tetejében azt is mondta, hogy én már ismertem őt."

 

"Jó, de mi ebben a nagy dolog ?

 

"Mi a nagy dolog? Istenem, szerinted, azt akarom, hogy ez egyáltalán tovább is folytatódjon? Nézd, beismerem, nyitott vagyok ilyesmik olvasására is, de csak ennyi, …”

Megfogja a karomat:

„Tényleg csak ennyi, Marc?"

 

„Nos, arról van szó, hogy ez igazából megrémít.
Úgy értem, jó, jó, hogy tanultam, olvastam metafizikát meg hasonló dolgokat, de persze. csak az érdeklődő, a külső megfigyelő szemszögéből. amennyit adhat nekünk az elme, az intellektus. De hatalmas űr van intellektusunk és a tényleges tapasztalataink között. Szóval, ezek az én korábbi egyszerű ismereteim csak puszta ismeretek, és semmin sem változtatnak, érted?
Könyveket olvasok, meditációs csoportokat vezetek, előadásokat tartok, stb., de ezek mellett én magam biztonságban érzem.

 

Egyébként is mi van, ha ez csak egy nagy egós illúzió? És mi van, ha én meg egy ilyenre teszek fel mindent?"

A mosolya alhalványul és rájön, hogy a félelmem nagyon is valós. Egy percre elcsendesedik, megfontoltan elővesz egy cigarettát és rágyújt.

Még mindig a padlót nézve kérdezi:

„Emlékszel, mikor elmeséltem neked Jeremiah gyűlését és az ott történteket?

 

A kérdése felfrissíti a memóriámat és előre rohanok a tudatomban, mintha valaki a biztonsági őröket eltávolította volna, előszedett volna egy emléket egy apró fényes sarok homályos polcairól, lefújva róla a port, láttatva  a címkéjét:

 

 

’Jeremiah’- Ő egy BillieOgden által csatornázott nemfizikai lény volt, Kendra kapott tőle egy furcsa. ellenőrizhetetlen információt 1987 márciusában. Valamit a jövőre vonatkozóan.

 

„Igen, emlékszem. Ebédelni voltunk Balllard kévézójában.”

 

„Emlékszel, mit mondtam neked?”

 

"Nagyjából."

Tudja, hogy nem akarok erről beszélni.
Felismerve vonakodásomat, feláll, kicsit egyenesebben és határozottabban beszél:

„Jeremiah, ha emlékszel rá, meglehetősen megdöbbentő dolgot mondott nekem rólad és Jézusról.  Nem emlékszel, milyen izgatott voltam e miatt?

„Jó, jó, emlékszem, de azonnal el is felejtettem és mostanáig eszembe sem jutott.”

 

„Nem találod, érdekesnek, hogy egy csatornázott nem fizikai lény, akit sosem láttál, azt mondja, te és én már akkor ismertük egymást és ott voltunk, amikor Jézus a hegyen a prédikációját, a „Hegyi Beszédet” tartotta?  És én még a nevedet sem említettem előtte neki.

Megrezzenek. Most én is veszek egy cigarattát. Forgatom a kezemben, vizsgálgatva a kis dohányszálakat. De hiszen nem is dohányzom.



Kendra folytatja: Akkor is elmondtam, most is újra elmondom:
Amikor Jeremiah erről beszélt, azt mondta ez olyan volt, mintha egyszerre minden tágra nyílt volna előtte. Marc, semmi kétségem, még ha te ragaszkodsz is ahhoz, hogy ez így túlságosan erőltetett vagy hihetetlen. És most nálad valami hasonlóról van szó. Egyébként meg, mi bajod ezzel az egésszel?

 

Megelégeltem a dohányszálak piszkálgatását és letettem a cigarettát, megszabadulva a dohánymaraékoktól is.

 

„Végül is bármikor elmehetsz, meglátogathatod Jeremiah-t, hogy megkérdezd tőle, mi folyik itt.”


Érdekel tovább?



Szólj hozzá !

Neved:
E-mail (nem kötelező):
Ha beírod, sem jelenik meg itt!
Szólj hozzá !


3 hozzászólás

Vadász Csilla [ 2019-08-19 09:38 ]

Jajjjjj, NAGGYON NAGGYON érdekel



Nagyferi [ 2019-08-10 11:26 ]

Ahhát.
Érdekel a folytatás?



NAGYFERI [ 2019-08-10 11:25 ]

Ez komoly?







Belépés
Azonosító:

Jelszó: